Gluténmentesen, Egészségesen!
              Gluténmentesen, Egészségesen!

Spenótos, sonkás hústekercs - paleo

 

Hozzávalók:

 

tarja szeletek (1cm vastag kb.)

friss spenót levelek

sonka (valamilyen vastagabbra szeletelt, ízletes fajta)

só, bors, fokhagyma

 

A húst megmossuk és kiverjük szép vékony szeletekre. Ha szép, egyenletesen leszelt húst kaptunk, akkor nagyon könnyű dolgunk lesz, hamar a megfelelő méretre lehet verni őket. Ezután bedörzsöljük zúzott fokhagymával, megszórjuk sóval, borssal és egy ecsettel vékonyan megkenjük olíva olajjal. Ezután az előkészített hússzeletekre ráfektetünk egy réteg megmosott, lecsöpögtetett spenót levelet, ezután egy réteg sonkát, végül még egy réteg spenótot. Szorosan feltekerjük a húsokat, majd 2-3 fa fogvájóval összetűzzük, rögzítjük őket. 

Egy tepsibe öntünk néhány evőkanál olíva olajat, vagy zsírt, adunk hozzá 2 dl vizet, és beletesszük a tekercseket.

Előmelegített sütőben, 200 fokon lefedve sütjük először 40 percig. Ezután fordítunk egyet a tekercseken, és még 20 percig lefedve sütjük-pároljuk. Ezután már csak meg kell pirítani őket. Levesszük a fedőt (vagy alufóliát), és továbbra is 200 fokon, légkeverős fokozaton (ha nincsen, akkor 220 fokon) barnára sütjük a húsokat, közben néhányszor meglocsoljuk őket a tepsi alján levő zsírral.

 

Tálaljuk fűszervajjal, és finom párolt fokhagymás spenót levelekkel.

 

A spenótot 2-3 perc alatt el lehet készíteni: egy wokban vagy serpenyőben zsiradékot hevítünk, a megmosott, előkészített spenót leveleket beledobjuk, adunk hozzá szintén sót, borsot, fokhagymát. Amikor összefonnyadnak a levelek, akkor meg is vagyunk.

 

Fűszervaj: a félkemény vajat összekeverjük fokhagymaporral, sóval, borssal, szerecsendióval és friss petrezselyemmel. Ezután egy alufóliára, vagy folpackra halmozzuk hosszúkás formában. Becsomagoljuk a fóliába, és mintha gyurmáznánk, helyes kis hengert formázunk belőle. Ezután betesszük a hűtőszekrénybe, hagyjuk megszilárdulni. Végül kigöngyöljük a formából, és lehet is szeletelni.

 

Megjegyzés: A sózással bánjunk óvatosan, mivel a sonka is sós. Ne próbálkozzunk fagyasztott, pürésített spenóttal, mert nem fog sikerülni vele az étel.

 

2012.04.06.

Receptajánló:

Mákos-habos torta - paleo

Nyárson sült csirkemell - paleo

Szilvakrémleves - paleo

GE Web

Partner oldal:

 

Glutenallergia.hu

Druckversion Druckversion | Sitemap Diese Seite weiterempfehlen Diese Seite weiterempfehlen

 

© Gluténmentesen, egészségesen


E-Mail