Gluténmentesen, Egészségesen!
              Gluténmentesen, Egészségesen!

Sült bárányborda - paleo

Ez az étel nagyon nagy kedvencem. Görögországban szerettem meg, de a báránynak nagy hagyománya van Törökországban is, így a borda beszerzését általában török élelmiszer boltban tudom megoldani. A sütése is olyan egyszerű, hogy amikor először olvastam róla egy török szakácskönyvben, akkor nem akartam elhinni, hogy oldalanként mindössze 1-2 perc sütést igényel. Pedig így van, és az eredmény szerintem több mint finom! :)

 

Hozzávalók:

 

  • szeletelt bárányborda (1-1,5 cm vastag)
  • só, bors

 

A bordákkal tulajdonképpen sok mindent nem is kell csinálni. Egyszerűen megmossuk, leszárítjuk, megsózzuk és ha úgy gondoljuk meg is borsozhatjuk. Én még a borsot is elhagytam a legutóbb, és csak sót tettem a húsra. Majd ezek után alaposan felforrósítunk egy serpenyőt (a legjobb, ha rácsos grillserpenyőnk van) és nagyon kevés zsiradékkal megkenjük. Az ablakokat nem árt kitárni és magunkra zárni a konyhaajtót, mert garantáltan olyan füstös lesz a konyha pillanatok alatt, mint egy kemencében. :)

 

A húsokat a forró serpenyőbe tesszük, és oldalanként mindössze 1-2 percig sütjük. Ha kis vékonykább a szelet, akkor 1 perc, ha vastagabb, akkor 2 perc szükséges oldalanként. Ezzel a művelettel meg is leszünk nagyon hamar. Végül érdemes kicsit félre tenni a kész bordákat a sütés után, mert ha picit pihen a hús attól csak finomabb lesz. 

 

Tálaljuk kedvünkre való körettel. Szerintem ehhez ez ételhez nagyon jól megy a sült paprika, sült paradicsom, vagy esetleg padlizsán. 

 

Sült bárányborda - paleo Sült bárányborda
Sült bárányborda - paleo Sült bárányborda

 

2012.10.29.

 

Készítés: 

 

 

Receptajánló:

 

 

 

Gluténmentesen, egészségesen!

Gluténmentes, cukormentes, paleo receptek.

Druckversion Druckversion | Sitemap Diese Seite weiterempfehlen Diese Seite weiterempfehlen

 

© Gluténmentesen, egészségesen