Gluténmentesen, Egészségesen!
              Gluténmentesen, Egészségesen!

Kókuszos csokitorta -paleo

Ez a recept, ismét Pál Johannától valamint Pál Barbarától van, köszönjük szépen mindkettőjüknek! :)

 

Hozzávalók a piskótához:

 

  • 8 tojásfehérje
  • 25 dkg darált dió
  • 2-3 ek xilit
  • pici só

 

 

Hozzávalók a krémhez:

 

  • 0,5 liter kókusztej
  • 8 tojás sárgája
  • 1 tábla keserű csoki
  • 20 dkg kókuszzsír
  • néhány kanál xilit, ízlés szerint
  • agar-agar 1 tk
  • alkohol ízlés szerint, pl. Stroh rum
  • 1 bögre kókuszreszelék

 

 

Piskóta elkészítése:

A fehérjét kemény habbá verjük a sóval és a cukorral, majd óvatosan összeforgatjuk a cukorral és a darált dióval. 150 fokon tűpróbáig sütjük, ami kb. 20-30 percet fog igénybe venni.

 

Krém elkészítése:

A tojássárgáját gőz, vagy vízfürdő felett felverjük, ezzel a módszerrel egy sűrű krémet kell hogy kapjunk. A kókusztejet és a kókuszzsírt felmelegítjük a többi hozzávalóval, majd lassan hozzákeverjük a felvert tojássárgájához. A csokit érdemes a művelet előtt reszelni, mert úgy könnyebben olvad. Ezután a krémet lehűtjük egy kicsit.

 

A piskótát 3 részre vágjuk (az asztallappal merőlegesen), majd mindegyik lapot megkenjük a krémmel, és ezután tovább hűtjük. Miután a torta kellőképpen megdermedt, azonnal fogyasztható. 

 

 

2014.02.06.

 

Receptajánló:

 

 

 

Gluténmentesen, egészségesen!

Gluténmentes, cukormentes, paleo receptek.

Druckversion Druckversion | Sitemap Diese Seite weiterempfehlen Diese Seite weiterempfehlen

 

© Gluténmentesen, egészségesen